13. Kezdő írói hibák #1 – A narráció és az E/1 csapdái

A kezdő írók többsége egyes szám első személyű (E/1) narrációval kezd írni, ami első nekifutásra könnyebbnek tűnik, azonban sokáig nem veszik észre, mennyire bekorlátozza a történetírást.

1. A legnagyobb narratológiai tévhit: Tényleg az E/1 a legkönnyebb?

Az írástechnikai kalauzok és fórumok gyakran javasolják az E/1-et „csodafegyverként” kezdőknek, mondván, hogy ez a legtermészetesebb forma, hiszen a mindennapokban is így mesélünk. Ez a tanács ebben a formában tévútra viszi a szerzőket. Az E/1 valójában az egyik legnehezebb, legszigorúbb narratív forma, mert az írót teljesen bezárja egyetlen karakter kognitív buborékjába.

Vannak-e kivételek, amikor mégis jó választás a kezdőknek?
Igen, de csak szigorú feltételek mellett. Az E/1 kiváló választás lehet, ha:

• A történet napló- vagy levélformátumban íródik.
• A történet lényegét egy rendkívül karakteres, egyedi hangú elbeszélő adja.
• A kezdő író hajlamos a nézőpontok káros ugráltatására: az E/1 kényszerű fegyelemre neveli, mert fizikailag gátat szab annak, hogy folyton átugorjon mások fejébe.

Ha viszont ezek a feltételek nem teljesülnek, a gyakorlatlan író könnyen esik abba a hibába, hogy azonosul a karakterrel, vagyis ő maga lesz a karakter. Ezáltal sem a narratív eszközök, sem pedig a karakter nem különülnek el az írótól. A szerző a saját személyes narratív eszközeivel, stílusával és világlátásával meséli el a szereplő történetét.

Ez a probléma exponenciálisan felerősödik a romantikus zsánerben divatos váltott nézőpontú E/1-es narrációknál. Ilyenkor a karakterek egymás tükörképeivé válnak: a dialógusaik nem különülnek el, minden szereplő ugyanúgy beszél, ugyanazok a szlengek csípődtek be náluk, és folyamatosan az író érzéseit, gondolatait szajkózzák.

2. Pszichológiai és stilisztikai vakfoltok

Mivel a szerző a karakterben él, sokszor az író saját világnézete, nyelvhasználata és fogalmazásmódja köszön vissza. Rosszabb esetben igyekszik a környezetében megfigyelt személyek szokásaival felruházni a szereplőt. Mivel azonban nem ismeri ezek kialakulásának lélektani hátterét, az alakítás idegenül hat. Nem tudja E/1-ben hitelesen átadni a viselkedést, mert számára ismeretlen annak érzelmi és gondolati töltete. Ez akkor bukik ki a legjobban, amikor egy karakter jellemzőit egymástól teljesen eltérő személyiségű, ollóval összevágott emberekből próbálja felépíteni.

Ugyanígy klasszikus technikai hiba, amikor az elbeszélő olyasmit lát vagy érez, amit a nézőpont szabályai szerint képtelenség lenne:

Külső önreflexió (vakfolt): „Arcomra kiült a döbbenet.” (Egy ember nem látja a saját arcát, maximum érzi a mimikáját.)

Gondolatolvasás (POV-szegés): „Jack gyomra az idegességtől görcsbe rándult.” (E/1-ben nem érezhetjük a másik belső szervi reakcióit, csak a külső jeleit láthatjuk, pl. hogy Jack elsápadt vagy megremegett a keze.)

3. A narratív stílus következetlenségei

A narratív stílusnál (elbeszélői magatartás) szintén hibát hibára halmoznak, amikor nem figyelnek a szereplő szocio-kulturális hátterére. Durva hiba, amikor egy alacsony iskolázottságú, nem művelt szereplő belső monológjában szépirodalmi, költői tájleírásokat használ, vagy amikor az értelmiségi karakter szókincse radikálisan elszegényedik.

E/1-nél úgy kell felfogni a történet írását, mintha nem az író, hanem az adott karakter mesélne. Ki kell alakítani a figurára jellemző egyedi elbeszélési magatartást (voice), és ennek leginkább a leíró részekben kell megjelennie. Ha egy tudós vagy egy könyvelő beszél, a mondatszerkezeteknek és a metaforáknak is az ő logikáját kell tükrözniük.

4. Dramaturgia és információadagolás: A nagy narratológiai korrekció

A dramaturgia kialakításánál a kezdő írók gyakran elkövetik azt a hibát, hogy az E/3 (egyes szám harmadik személyű) narrációt automatikusan a mindentudással azonosítják.

E/3 Mindentudó vs. E/3 Korlátozott

Az E/3 önmagában nem teszi szabaddá az információáramlást.

• A korlátozott harmadik személyű nézőpont (Third-Person Limited) esetében az író pontosan ugyanúgy be van zárva a karakter fejébe, mint E/1-ben, csak a névmások változnak (én helyett ő). Itt is súlyos hiba olyan infót közölni, amit a karakter nem tud.
• Az információk szabad, külső adagolását, a feszültség független manipulálását kizárólag az E/3 mindentudó (Third-Person Omniscient) elbeszélésmód teszi lehetővé.

Szimultán vs. Retrospektív E/1

Szintén elterjedt tévhit, hogy E/1-ben az olvasó kizárólag akkor tudhat meg egy információt, amikor a karakter a cselekmény jelenében szembesül vele. Ez csak a szimultán E/1-re (jelen idejű vagy szoros múlt idejű elbeszélésre) igaz.

Azonban ha az író a retrospektív (visszatekintő) E/1 technikáját alkalmazza, a narrátor időbeli távolságból meséli el a múltját. Mivel ő már ismeri a végkifejletet, az elbeszélés pillanatában bármikor alkalmazhat drámai iróniát, előreutalást, és megoszthat olyan háttérinfókat, amiket a múltbeli énje még nem tudott.

5. Írói módszertan: Elszabadulhatnak a karakterek?

Szerkesztői vita: Sokan vallják, hogy az nem jó, ha a karakterek önálló életre kelnek, mert az az átgondolatlan tervezés jele. Ez azonban nem egyetemes szabály, hanem az írói módszertanok (Tervezők / Plotters vs. Felfedezők / Pantsers) örök vitája.

A kreatív írás pszichológiája szerint a karakterek „önálló életre kelése” gyakran a zseniális karakterépítés jele: a szereplő belső logikája és személyisége annyira szilárddá válik az író tudatalattijában, hogy a figura ellenáll a szerző által mesterségesen ráerőltetett, hiteltelen fordulatoknak. Ez megóvja a történetet a logikai bukfencektől.

Mielőtt E/1-ben írsz, alaposan dolgozd ki a karaktert (attribútumok és attitűd), vagy alkalmazz tudatosan egy jól működő archetípust, aminek a sémáit később a dramaturgia érdekében finoman összetörheted.

6. A zseniális és a katasztrofális E/1

🟢 Zseniális E/1 használat: J. D. Salinger – Rozsban a fogó (The Catcher in the Rye)

Salinger regénye a retrospektív és karakterközpontú E/1 mesterműve. A narrátor, Holden Caulfield hangja olyan erős, egyedi és következetes, hogy az olvasó egyetlen másodpercre sem az írót, hanem a lázadó, traumatizált kamaszt hallja. A leírások, a szleng, a világ torz látásmódja mind a karakter belső lényéből fakadnak.

Részlet a műből:
„Mert az, mond­juk, oké, ha egy ügyvéd ártatlan csávók életét menti meg, satöbbi, de nem ezt szokták csinálni. Hanem csak a lóvéra hajtanak, meg golfoznak, meg bridzseznek, meg veszik a verdákat, meg isszák a martiniket, és arcoskodnak. Ráadásul még ha ártatlan csávók életét mented is meg, satöbbi, honnan tudod, hogy azért csinálod-e, mert tényleg az életüket akarod megmenteni, vagy csak mert baromi jó ügyvéd akarsz lenni, hogy vállon veregessenek, és per végén gratuláljanak neked a tárgyalóteremben a riporterek meg a népek, mint a szar mozifilmekben? Honnan tudod, mikortól kamuzol? Azt sajnos nem tudhatod.

Nem biztos, hogy a Phoebe értette is, mi a nyavalyáról beszélek. Mert hát hogy kicsi még, meg minden. De figyelni figyelt. Jó, ha legalább figyel valaki.”

🔴 Katasztrófális E/1 használat: Amatőr POV-szegés és szűrőszavak (Szemléltető példa)

Az alábbi fiktív, de a kezdő kéziratokra maximálisan jellemző részlet bemutatja az összes fent említett E/1-es hibát: a szűrőszavak halmozását, a vakfoltokat és a gondolatolvasást (POV-szegést).

Részlet a hibás szövegből:
„Dühösen léptem be a szobába. Láttam, hogy Péter az asztalnál ül. Arcomra kiült a vak gyűlölet, a szemeim szinte szikrákat szórtak a dühtől. Péter rám nézett, és a gyomra azonnal görcsbe rándult a félelemtől, hirtelen azt sem tudta, mit mondjon, miközben én éreztem, hogy a feszültség szinte tapinthatóvá válik közöttünk.”

Miért katasztrofális?

• „Láttam, hogy…”, „éreztem, hogy…”: Felesleges szűrőszavak, amik távolságot tartanak az olvasó és az akció között.
• „Arcomra kiült a vak gyűlölet”: Külső leírás egy olyan dologról, amit a karakter tükör nélkül nem láthat magán.
• „A gyomra azonnal görcsbe rándult a félelemtől”: Súlyos gondolatolvasás/nézőpont-szegés. E/1-ben a narrátor nem érezheti Péter gyomrát, csak a külső jelekből (pl. elfehéredett ujjak, akadozó beszéd) következtethetne a félelmére.

Tudtad? 

Haruki Murakami a Mesterségem a regényírás (職業としての小説家) című esszékötetében rendkívül őszintén és gyakorlatiasan beszél arról, hogy miért írt pályája első húsz évében szinte kizárólag E/1-ben (a híres „boku-regények”), és milyen kőkemény falakba ütközött, amikor a történetei elkezdtek nagyobbá, összetettebbé válni.

Murakami olvasatában az E/1 nehézségei és korlátai a következőkben rejlenek:

1. A „szűk szoba” metafora (A perspektíva korlátozottsága)

Murakami a nézőpontokat építészeti metaforákkal magyarázza. Az E/1-es narráció szerinte olyan, mintha bemennél egy szobába, aminek egyetlen ablaka van, és a világot kizárólag azon az egy ablakon keresztül szemlélhetnéd.

A nehézség: Csak azt látod, ami pontosan az ablak előtt történik. Nem tudhatod, mi zajlik a ház mögött, a szomszéd utcában, vagy a másik karakter fejében, amikor nincs veled. Murakami rájött, hogy amikor a történetei elmélyültek (például a A kurblimadár krónikája idején), ez az egyetlen ablak már nem volt elég nagy ahhoz, hogy a teljes valóságot és a kollektív tudattalant ábrázolja.

2. Az önéletrajzi csapda (Az olvasói tévhit)

Mivel Murakami E/1-es főhősei gyakran hasonló karakterjegyekkel rendelkeztek (szeretik a dzsesszt, macskáik vannak, főznek, magányosak és passzívak), az olvasók és a kritikusok automatikusan egyenlőségjelet tettek a főhős és Haruki Murakami közé.

A nehézség: Az E/1-es „Én” miatt az írónak folyamatosan azzal a váddal vagy feltételezéssel kellett megküzdenie, hogy a regényei valójában a saját magánéletének a kiteregetései. Murakami leírja, hogy ez egy idő után fullasztóvá vált, mert a hősök valójában fikciós karakterek voltak, de az E/1 elmosta a határt a szerző és a mű között.

3. A nyelvi béklyó (A japán „Boku” problémája)

Japánban az „Én” kifejezésére több szó is létezik a beszélő nemétől, korától és társadalmi státuszától függően. Murakami a boku szót használta, ami egy közvetlen, picit fiús, hétköznapi „én”.

A nehézség: Bár a boku használata szabadította fel az írói hangját a karrierje kezdetén (mert lebontotta a merev, hagyományos japán irodalmi nyelvet), később rájött, hogy a boku egy bizonyos attitűdbe zárja be őt. Korlátozta a karakterek érettségét és a köztük lévő dinamikát.

4. A mellékszereplők elértéktelenedése

E/1-ben a többi szereplő csak és kizárólag a főhőshöz való viszonyában létezhet.

A nehézség: Nem láthatjuk őket olyankor, amikor egyedül vannak, nem ismerhetjük meg az önálló, az „Én”-től független motivációikat. Murakami úgy érezte, hogy a komplexebb, többszálon futó történetekhez (mint amilyen később az 1Q84 lett) muszáj volt „lebontania a szobát”, és átlépnie az E/3-as narrációba, ahol végre külső megfigyelőként mozgathatta a szálakat.

Hogyan oldotta meg?

Murakami leírja, hogy az E/1-ből E/3-ba való átlépés olyan volt, mintha újra meg kellett volna tanulnia járni. Úgy hidalta át a nehézséget, hogy az E/3-as történeteiben is megőrizte az E/1 közvetlenségét és intimitását – ezt hívja a szakma korlátozott harmadik személynek (Third-Person Limited), ahol bár „ő”-ként hivatkozik a karakterre, az olvasó mégis szinte a hős bőre alatt érzi magát.