7. Mindent a személyes narratíváról

Ülsz a gép előtt, pörögnek a fejedben a jelenetek, de valahogy minden karaktered pont úgy beszél, gondolkodik és reagál, mint te egy fárasztó kedd délutánon? Vagy pont az ellenkezője történik: annyira meg akarsz felelni az elvárásoknak, hogy a szöveged merev és idegen lesz?

Nyugi, a hiba nem a tehetségedben van. A megoldás kulcsa egy olyan dolog, amit úgy hívnak: személyes narratíva. Nézzük meg, mi ez a titokzatos fogalom, hogyan tudod a javadra fordítani, és hogyan ne ess a kezdő írók leggyakoribb csapdáiba!

Mi a fene az a személyes narratíva? 🤔

A személyes narratíva nem más, mint egy olyan elbeszélés, amelyben az elbeszélő a saját élményeit, gondolatait, érzéseit és véleményeit osztja meg. Ne csak egy szimpla sztorizgatásra gondolj! Bemutatja az értékrendedet, a hiedelmeidet, a motivációidat és a céljaidat.

A lényeg nem csupán az, hogy mi történt, hanem az, hogy a történtek hogyan hatottak rád, és miként formálták a nézőpontodat. Ez a mesélési mód teljesen egyedi, minden emberre más és más jellemző. Teljesen másként meséljük el a gyerekkori élményeinket vagy a sikereinket, de mindezt a saját, egyedi narratív eszközeinkkel tesszük.

De honnan jön ez az egész? Ezeket az eszközöket elsősorban a családi környezetből hozzuk magunkkal.

• Az, ahogyan a szüleink és nagyszüleink mesélik a történeteiket, durván rányomja a bélyegét a mi mesélési stílusunkra, és íróként a regényírásunkra is.
• A személyes történeteink határozzák meg az identitásunkat, és segítenek értelmezni a múltat és a jelent. (Olyannyira komoly dolog ez, hogy még a kriminológiában is vizsgálják, mert abból, ahogy valaki elmesél valamit, következtetni lehet az elkövetési módszerére!)

A Mátrix, amiben élsz (és írsz) 💊

A személyes narratíva szuper dolog, de van egy sötét oldala is: pszichológiai értelemben be is korlátozhat minket. Mivel bizonyos sémák szerint látjuk a világot, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a dolgoknak muszáj úgy történniük, ahogy azt megszoktuk. Ez íróként veszélyes, mert kizárólag a saját szűk környezeted által értelmezhető eszközöket használod majd, amit a nagyközönség nem feltétlenül fog megérteni.

Ilyenkor jön a pánik: a kezdő író érzi, hogy valami nem stimmel, és megpróbál egy számára teljesen idegen narratív stílust magára erőltetni.

• Megpróbál úgy írni, ahogy szerinte „elvárt”.
• Próbál megfelelni a kiadónak, a szerkesztőnek, egy példaképnek vagy egy mentornak.
• Mivel azonban nincs tisztában ennek az idegen stílusnak az eszközeivel, az egész mesterkélt lesz.

A két legnagyobb írói csapda 🪤

Amikor leülsz regényt írni, a személyes narráció (vagy annak hiánya) két nagyon durva hibába sodorhat bele:

1. A klónhadsereg támadása (Amikor túl közel vagy a sztorihoz)

Ha túlzottan a saját narratívádban ragadsz, nem tudsz külső szemlélőként tekinteni a cselekményre és a szereplőkre. Az eredmény? Az olvasó azt fogja érezni, hogy a könyvedben minden egyes karakter ugyanúgy beszél, viselkedik és gondolkodik. Mindenki a te másolatod lesz, csak más ruhába öltöztetve. Igazából az egész történet csak az író „vágyott élete” lesz.

2. A jégszobor-effektus (Amikor szándékosan kerülöd önmagad)

Ha annyira rettegsz attól, hogy „összeolvadsz” a szereplőddel, hogy szándékosan kerülöd a saját gondolataidat, a stílusod teljesen beszűkül. Nem mersz használni olyan kifejezéseket, amiket a hétköznapokban amúgy használnál, és túlságosan eltávolodsz a karaktertől – még akkor is, ha egyes szám első személyben (E/1) írsz.

A megoldás: A színészkedés 🎭

Hogyan lépj ki ebből az ördögi körből? A kulcs a megfelelő távolságtartás.

Kezdő íróként érdemes az E/1 (Én) narráció helyett először az E/3 (Ő) narrációt gyakorolnod. Az E/3 megfelelő távolságot ad ahhoz, hogy a saját eszközeiddel tudd megmutatni a szereplő érzelmeit és a környezetet.

Íme egy jó gyakorlat, amivel edzheted magad:

• Írj le egy eseményt, ami veled történt meg.
• Ezután kezdd el átírni úgy, mintha nem veled, hanem egy barátoddal vagy egy vadidegennel történt volna meg.
• Így apránként megtanulsz eltávolodni a saját narrációdtól, és képes leszel „más nyelvén” beszélni, miközben az írói stílusod megmarad.

Ez pont olyan, mint a színészkedés, csak itt nem a testedet kell uralnod, hanem a karakter gondolkodását és érzelmeit.

Így írj személyes narratívát: Lépésről lépésre 🚀

A személyes narratívával való írás zseniális módja annak, hogy fejleszd a kreativitásodat, az empátiádat és a kifejezőkészségedet. Ha ki akarod próbálni magad (akár egy önéletrajzi ihletésű sztoriban, akár gyakorlásként), kövesd ezt a 4 lépést:

1. Találd meg a sztorit: Válassz ki egy eseményt! Lehet ez egy utazás, egy durva konfliktus, egy gyermekkori emlék vagy egy nehézség.
2. Készíts vázlatot: Rakd sorba az eseményeket időrendben, és találd ki, mi lesz a bevezetés és a lezárás.
3. Írd meg: Engedd ki magadból a történetet!
4. Szerkessz és kérj véleményt: Olvasd át többször a nyelvtan és a szóhasználat miatt. Kérj visszajelzést másoktól, és fogadd el a kritikát. Ne félj kitörölni azokat a részeket, amik nem viszik előre az üzenetedet. (Bár fontos megjegyezni: nem kell minden történetnek mély üzenetet hordoznia. Néha elég csak élvezni az írást! ).

Végszó

A magyar irodalomban rengetegen használták mesterien a személyes narratívát. Gondolj csak Kertész Imre Sorstalanságára, Dragomán György Máglyájára, vagy Nádas Péter Egy családregényére.

A fikcióban is hatalmas fegyver ez, de sose feledd az aranyszabályt: a regényben a szereplőnek a saját személyes narratívájával kell rendelkeznie, nem pedig a tiéddel. Tanulj meg hátralépni, fedezd fel a karaktereid saját hangját, és garantáltan szintet lépsz az írásban!