2. A párbeszédírás alapjai

Sziasztok, írópalánták! Ültetek már úgy a gép előtt, hogy a karaktereitek tíz perce csak beszélgetnek, a kézirat meg úgy néz ki, mint egy papagáj-szótár a rengeteg „mondta”, „kérdezte”, „válaszolta” szótól? Nyugi, mind voltunk így (tisztelet a kivételnek és a zseniknek ). Mielőtt azonban teljesen száműznéd ezeket a szavakat, nézzük meg a mestereket!

„– Mivel foglalkozik? – kérdezte Wilbur.
– Író – mondta Laura –, már jelent is meg írása magazinban.
– Tényleg ír? – kérdezte Wilbur.
– Olykor-olykor.
– Épp egy írót keresek. Maga jól ír?
– Minden író azt gondolja magáról, hogy jól ír.”
(Charles Bukowski – Tótumfaktum)

Az idézet alapján láthatjuk, hogy még az irodalom nagyjai is alkalmazzák olykor azokat a címkéket (mondta, kérdezte, kiáltotta stb.) a párbeszédnél, amire a legtöbb írástechnikai képzés kapásból rávágja: „Ne használd!”. Vagy legalábbis azt kérik, hogy lehetőleg kerüld őket, mivel ezek egyértelmű cselekvések a szereplők részéről. Elvégre a mondatvégi írásjelek (egy kérdőjel vagy felkiáltójel) pontosan megmutatják, hogy milyen mondatot írtunk.

Miért tiltják mégis a kezdőknek? 🛑

Azonban nem minden esetben kell vagy szükséges bizonyos megoldásokat kerülni a történetírás során, viszont a kezdő írók esetében azért szükséges más megoldást kerestetni velük, mert ezzel lehet elősegíteni a fejlődésüket. (Röviden: amíg tanulsz, ne menj a könnyebbik úton, hogy később profin használhasd a szavakat!)

A rettegett „flow-gyilkos” jelenség 🔪📖

Biztosan ti is tapasztaltátok már olvasás közben azt az idegesítő pillanatot, hogy ha valamilyen információ (jelen esetben ez legyen az, hogy a karakter „ijesztően” szólal meg) az olvasott szöveg végén van, de logikailag befolyásolja az előtte lévő szöveget, akkor egyszerűen újraolvastátok az egészet ezen új információ alapján.

Ilyenkor többnyire kegyetlenül meg is szakad az a flow, ami a regény olvasása közben már kialakult, ahogy elmélyedtél a történetben, és bizony jó pár bekezdés kell, mire újra a regény világában találod magad.

Nézzük ezt a gyakorlatban:

„– Örökre velem maradsz – mondta ijesztően egy mögém lépő alak.”

És most nézzük meg ezt:

„Valaki mögém lépett és ijesztő hangon megszólalt:

– Örökre velem maradsz.”

Igen, a második esetben bővebb felvezetés szükséges, azaz növekszik a karakterszám, azonban figyeld meg az eltérést a két verzió között! Mind hangulatilag, mind érzelmileg ég és föld. Az ilyen megoldással nem csak ritkítod a címkék használatát, hanem sokkal erősebb atmoszférát is teremtesz. Ha sokat gyakorlod ezt a megoldást, idővel maga az „ijesztő hangon megszólalt” is simán elhagyhatóvá válik, mivel a szövegkörnyezetből egyértelművé válik a megszólaló karakter hangsúlyozása.

A kontextus mindent visz 🌍

De ilyen megoldással is lehet próbálkozni:

„– Azt nem értem – kezdte izgatottan –, hogy…”

Azzal, hogy jelezzük, a karakter izgatottan beszél, az olvasó magában automatikusan így fogja olvasni, a karakter hangja így hallatszik benne. Bár itt jön a nagy kérdés: vajon milyen jelenetben kezdi izgatottan? Mert teljesen más lesz a hangsúlyozás egy szerelmes jelenetben, egy kihallgatóteremben vagy egy harci konfliktus közepén.

Éppen ezért fontos, hogy a környezet mindig jól legyen megjelenítve, mert nem csak segít elképzelni az olvasónak, hogy hol vannak, és segít megteremteni a hangulatot, hanem hatással van a karakterek cselekedeteinek értelmezésére is.

Példa a mesteri kontextusra:

„A telihold fénye ezüstlő szőnyeget terített a mezőre, ahol egymást ölelve feküdtek.

– Soha nem akarom elfelejteni ezt az éjszakát.”

Itt, amennyiben nem más értelmezést akarunk adni a szövegnek, egyáltalán nem kell leírni, hogy ezt lágyan, halkan mondta, a szerelem érzésével a szívében. A rövid leírásból ez teljesen egyértelmű!

De ha azt szeretnénk, hogy ne az általános értelmezés szerint értelmezze az olvasó, kötelező támpontot adni számára. Jöhet a dráma:

„A telihold fénye ezüstlő szőnyeget terített a mezőre, ahol egymást ölelve feküdtek. A nő halkan szólalt meg, és bárhogy próbálta elrejteni, a kétkedés megbújt a szavaiban.

– Soha nem akarom elfelejteni ezt az éjszakát.”

A két szöveg ugyanaz a két párbeszédverziónál, azonban a hangsúlyozás már drasztikusan megváltozik, ahogy olvasod. Ugye, milyen izgalmas?

A végtelenségig hozhatnék még ilyen példákat, de szerintem ennyi elég ahhoz, ha valaki szeretné gyakorolni a narratív-címkék nélküli párbeszéd írását, ami nem csak színesebbé és változatosabbá teszi a történetet, hanem mérföldekkel élvezetesebbé is! 🖋️🔥

👀 Mi jön legközelebb?

A következő „A párbeszédírás alapjai”-ban a nonverbális kommunikáció fontosságáról írok, és hozok példákat arra, hogy milyen mértékben járulnak hozzá a karakterek jobb ábrázolásához (mint attitűdök megjelenítése), a párbeszéd szövegének hangsúlyozásához és a tökéletes atmoszférateremtéshez. Tartsatok velem akkor is!